Nézőpont Keresztény Nyári Szabadegyetem 2025

Szervezők
A rendezvény a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) fiatal önkénteseinek Összefogásával valósul meg.
A rendezvény célja
A Nézőpont Keresztény Nyári Szabadegyetem egy 20-35 év közötti fiatal felnőttek számára szervezett többnapos önismereti és közösségi rendezvény, amely lehetőséget teremt a fejlődésre, elmélyülésre és kapcsolódásra. A program célja, hogy biztonságos és elfogadó közegben adjon teret a kérdéseknek, a közös gondolkodásnak és az őszinte beszélgetéseknek – akár olyan témákról is, amelyek a hétköznapokban ritkán kerülnek elő, mégis behálózzák az életünket.
A résztvevők különböző műhelymunkák és interaktív foglalkozások közül választhatnak, amelyek többek között az önismeret, a kapcsolatok, a hit és az útkeresés témáit járják körül. A gyakorlatias megközelítést kreatív szabadidős programok és esti kikapcsolódási lehetőségek egészítik ki, így mindenki megtalálhatja azt, ami számára a leginkább feltöltő és inspiráló.
A Nézőpont egy fiatalos szemléletű, nyitott közösség, ahol a résztvevők nemcsak önmagukhoz kerülhetnek közelebb, hanem egymáshoz és hitükhöz is – mindezt egy inspiráló, természetközeli környezetben Szelterszfürdőn.
Visszatekintő
A szabadegyetem 2019 óta működik. Az elmúlt évek során a szervezőcsapat célul tűzte ki, hogy minden évben olyan központi témát válasszon, amely a fiatal felnőttek számára aktuális, ugyanakkor sok esetben még mindig tabunak számít.
A központi témából kiindulva számos előadás és műhelyfoglalkozás született olyan témákban, mint a férfi-női identitás, a párkapcsolat, az önismeret, a karrier, az életvezetés, az önértékelés, a hitélet és a vallás. Bár minden évben a központi téma jelöli ki a rendezvény fő irányvonalát, az egyes altémák szabadon alakíthatók, így évről évre számos új ötlet és izgalmas műhelyfoglalkozás valósul meg.
A szervezőcsapat kezdettől fogva arra törekedett, hogy a programok az öt fejlődési terület az értelmi, érzelmi, testi, lelki és társas fejlődés mentén épüljenek fel. Ennek köszönhetően a rendezvény minden évben komplex fejlődési lehetőséget kínál a résztvevők számára. A témák feldolgozásába az évek során számos, különböző szakterületekről érkező előadót és és műhelyvezetőt vontak be, akik sokszínű szakmai tapasztalatukkal gazdagították a programkínálatot, és hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők ugyanazokat a kérdéseket többféle nézőpontból is megismerhessék.
A 2025-ös Nézőpont
A 2025-ös Nézőpont Keresztény Nyári Szabadegyetem témája: Megszeretni, ami a miénk, ami egy meghívás arra, hogy új szemmel nézzünk önmagunkra, kapcsolatainkra, mindennapi életünkre és hitünkre. A fejlődés első lépése lehet, hogy megismerjük és elfogadjuk mindazt, amik vagyunk, ami az életünkben van, ezeket elkezdjük tudatosítani és szeretettel, megértéssel szemlélni, hogy ebből kiindulva tudjunk épülni, foglalkozni jelenünkkel, céljainkkal, jövőnkkel.
A Nézőpont egy olyan sziget szeretne lenni a résztvevők számára, ahol meg tudnak állni, szembe tudnak nézni az életük egyes területeivel, és a felismeréseikből kiindulva lehetőségük van fejlődni ezeken az általuk meghatározott területeken. Ebben számítunk a szakemberek segítségére, hogy a gyakorlatias műhelymunkák megtervezése, levezetése által egy fejlődésre motiváló közeget biztosítanak, valamint megszólíthatóak, elérhetőek legyenek a résztvevők számára.
Az ötnapos rendezvény főbb témakörei
  • Megszeretni, ami én vagyok – önismeret, önelfogadás, testtudat, nőiesség, férfiasság
  • Megszeretni, ami az enyém a kapcsolataimban – párkapcsolat, család, gyermekvállalás, örökölt sors
  • Megszeretni, ami az enyém a mindennapjaimban – tudatosság, stresszkezelés, érzelemszabályozás, időbeosztás, remény, flow élmény
  • Megszeretni, ami az enyém a veszteségeimben – kiégés, gyász, gyógyulás, megbocsátás
  • Megszeretni, ami az enyém a hitemben – talentumaim, énkép Isten szemével, keresztény felnőttség
Záró gondolatok
Az idei Nézőpont nem azt ígéri, hogy mindent megváltoztatunk magunk körül – hanem azt, hogy másképp tekintünk arra, ami már most is a miénk. Ez a szeretetből fakadó nézőpontváltás a valódi belső szabadság kezdete lehet, ami el tud indítani a fejlődés útján. A cél tehát nem annyira az ismeretszerzés, sokkal inkább a belső növekedés és önfejlesztés. Bízunk abban, hogy a kézzelfogható tapasztalatok és az itt szerzett élmények a rendezvényt követően segítik majd résztvevőinket, hogy folytassák azt a belső munkát, amit a Nézőponton elkezdenek.